Hírek
2012. Augusztus 07. 11:40, kedd |
Helyi
Forrás: Bodó Ákos
A göllei szülőházba kerülnek az író bútorai
Átalakítások és plébánosváltás miatt nemrég megszűnt a kertvárosi Szent István király templomhoz tartozó közösségi házban berendezett Fekete István-szoba.
Bodó Imre helytörténész még 1998-ban kapta meg a Fekete családtól azt az ülőgarnitúrát és kanapét, amelyek korábban az író nappalijában voltak elhelyezve. A múzeumalapító 2001-ben - úgy is, mint az egyházközség képviselőtestületének tagja - a bútorokat - kiegészítve egy dohányzóasztallal, televízióval, festmény portréval és 10-12 Fekete István által írott könyvvel - az egyházközségnek adományozta. Ebben az időben készült el a Kertvárosi Közösségi Ház, s mivel nem volt pénz annak berendezéséhez, így önként felajánlotta a berendezési tárgyakat a közösség javára.
A szülőfalu polgármestere, Kovács Ernő örömmel fogadta az újabb dombóvári adományt, ugyanis idén bővült és kívül-belül megújult az ottani Fekete István Emlékház. A göllei szülőház októbertől ismét látogatható lesz. Az előkészítési munkálatokban a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának szakemberei is közreműködnek.
Bodó Imre, a falu díszpolgára elmondta, örül annak, hogy Gölle ezzel a döntéssel ismét gazdagabb lett.
Bodó Ákos
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!
2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi
Elismerte tettét a várongi sírrongáló
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.
2025. Április 30. 08:14, szerda | Helyi
Netbankos csalásokra figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.