Hírek
2012. Március 01. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője
Tükröt tartott elénk a dombóvári múzeumigazgató
Dr. Kriston Vízi József, a Dombóvári Helytörténeti Múzeum igazgatója nemrégiben komoly „dicséretben részesítette” az infoDombóvár portált. Helyi híreink szerkesztője arra kérte, részletezze, miért is tett így.
Mi volt az oka, hogy a Dombóvári Városszépítők és a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény az elsők között csatlakozott a portálunk partnerei közé és azóta is kitart mellettünk?
Egy éve, nem sokkal az indulás után úgy értékeltük, hogy nekünk, mint intézménynek és nekem, mint intézményvezetőnek létkérdés egy ilyen fórumon megjelennünk. Nyilván mérlegelnünk kellett, kihez jut el, milyen gárdával, milyen terítéssel dolgozik a médium, a szó virtuális és nyomtatott értelmében is. Szimpatikusnak találjuk, hogy a múzeumtól és az egyesülettől kapott híreket, információkat a portál ugyan formálva, de nem manipulálva, kellő szakértelemmel, kritikával és visszacsatolással kezeli. Visszatekintve a karrierem 35 éve során a médiával folytatott kapcsolataimra és különösen az utóbbi 5-8 évre, ritka az ilyen korrekt hozzáállás egy médium részéről. A visszacsatolást úgy is értem, hogy ha valami nem tiszta, visszakérdez a szerkesztő. A média és az intézmények közötti ilyen fajta partneri viszonyt igen fontosnak tartom. Ennek létét vagy hiányát a közgyűjteményi hírpiacon immár egyre többen felismerték, s öröm a „jelen-lévők” között lenni, ahogy ezt a múlt ősszel egy igen tekintélyes kolléga országos konferenciánkon külön meg is jegyezte!
Szerinted mi az, ami a médiafogyasztó számára vonzóvá teszi a portált és a Dombóvári Szuperinfót?
Szimpatikus a sokszínűség és a sokfajta érdeklődés. Fontos, hogy a jó ügyek mellé álltok és igyekeztek felerősíteni azokat. Érték, hogy az online médium mellett van egy nyomtatott változat is. Azok a korábban Dombóvárhoz kötődő médiumok, amelyek próbálták követni az eseményeket, mostanra lelassultak. És látszik rajtuk a hétfőtől péntekig terjedő hivatali médiagondolkodás. Ez elveszi az egész frissességét.
Bár az élet árnyékos oldalai is megjelennek, tetszik, hogy alapvetően határozott pozitív értékválasztást tükröztök. Olyan témákkal foglalkoztok, amelyek a mindennapi emberek különböző csoportjai számára lehetnek érdekesek. Nemcsak tényeket közöltök, hanem mögé is néztek azoknak. Jó példa erre a nemrégiben Vincze Zoltánnal készített interjú. Le a kalappal előtte!
Van a médiafogyasztók egy csoportja, pl. különböző egyetemi s más, közösségi műhelyekben akár külföldön dolgozó, Dombóvár iránt érdeklődő vagy innen elszármazott szakemberek, akiktől tudom, hogy az internetes hírkereső portálokon a híreitekre rátalálva folyamatosan követik rajtatok keresztül a dombóvári történéseket. És nagyon hálásak ezért.
Bár a portál a neve alapján Dombóvárhoz kötődik, azért nem ragaszkodunk mereven a földrajzi lehatároláshoz. Mi a véleményed erről?
Kifejezetten jó ötletnek tartom. Kicsit olyan ez, mint amikor régen a dombóvári vasútállomáson jóízű pletykaként cserélt gazdát az információ arról, hogy mi történt például Döbröközön, Attalában, Mágocson, Kaposszekcsőn vagy éppen Sásdon. Egyébként meg olyan médium vagytok, és nincs még egy ilyen a környezetemben, amelynek a szerkesztőjével - azaz veled - folytatott értekezéseim szülnek olyan témákat, amelyek újabb hírekben testesülnek meg.
Véleményed szerint hihetőnek tartanak minket az emberek?
Mindenképpen. Gondolom ezt azért is, mivel nem nyitottatok olyan fórumot, amely az információk valóságtartalmát elferdítheti. Mindig hiteles és hivatkozott információkkal álltok elő. Megadjátok ugyan a lehetőséget a hozzászólásra, de nem engeditek elburjánzani azokat. Jó ellenpélda erre egy másik portál, ahol a Kossuth-szoborcsoporttal kapcsolatos anyagokhoz fűzött hozzászólások miatt rossz irányba indult el az ügy.
Mivel résztevékenységként vagyok hírszerkesztő, nem lehetek ott mindenhol, ahol a hírek születnek. Ugyanakkor így sokak nevei szerepelnek ott szerzőként az anyagoknál. Ezt erényként vagy hátrányként értékeled?
Egyértelműen erényként. Sőt szerencsés lenne, ha ezzel a hírküldési lehetőséggel minél többen és többet élnének helyi és térségi civil társaink, akik méltán igénylik a közszereplést. Persze felelősséggel is jár ez, hiszen amilyen információt én adok, azért vállalom is a felelősséget. Jó, hogy nem csináltok hiúsági kérdést abból, hogy nem tőletek jön az információ, hanem a közvetlen hírforrástól.
Ráadásul így közvetlenül is vissza- és megkereshető az informátor. Nem tartom ezt a részetekről a felelősség lepasszolásának. Sőt, inkább így arcot adtok a híreknek, a mi híreinknek!
Mennyire látod mérhetőnek az általunk hajtott hasznot az általad vezetett múzeum életében? Megvan-e ilyen értelemben is a visszacsatolás?
Többen konkrétan jelezték, hogy a portálról és a Szuperinfóból értesültek a Dombóvári Herbárium sorozatról vagy a legutóbb óvodásoknak szóló kezdeményezésünkről. Mi több, jönnek is új érdeklődők ezek hatására. Egyébként tudom, hogy a Dombóvári Szuperinfóra már többen nem csak hirdetőújságként tekintenek. Amikor a tavalyi év végén és az idei év elején szünetelt a megjelenés, többen hiányolták is. Kezd egy fajta iránytűvé, program- és értékhordozóvá válni a lap.
Az interjút Cserveni Gábor készítette.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.