A Szórakozó negyedünkben található képgalériánkat az alábbi fotóra kattintva nyithatja meg. Tudósításunk a kép alatt olvasható.

A megnyitót megelőzően tartott kis ünnepség keretében Majoros terem névvel felruházott kiállítóhelyiségben összegyűlt közönség először egy Szász Endréről készült portréfilmen követhette, hogyan is mesél gyermekkoráról a mester, miközben fest. Az elsőként a mikrofonhoz lépő műsorközlő, Cserveni Gábor a művész - írásunk végén megtalálható - életrajzát olvasta fel, és adott át információkat a kiállításról. Említést tett azokról a porceláncsodákról is, amelyek a Helytörténeti Múzeumban május 1-jéig tekinthetők meg.

Minél nagyobb hangsúlyt kap a technológia a világban, annál égetőbb szükség támad a művészetre - idézett egy cikkből Szabó Loránd polgármester. A szerző alapján Szász Endrét is azon művészek között említette, akik sajátos világot, utánozhatatlan stílust teremtettek, és alkotásaiban el kell mélyednünk időről időre. Beszédéből kiderült, hogy számára nem is olyan, mintha egy kisvárosban, hanem egy álomvilágban lennénk, ahogy végigtekint az alkotásokon.

Patay Vilmos a városi státusz elnyerése óta eltelt 41 év rangos ünnepi eseményei közül kiemelkedőként jelölte meg a kiállításmegnyitót. Kifejezte, hogy szerencsés a város, hogy otthont adhat egy ilyen nívós tárlatnak. Gondolatainak zárásaként véleményének adott hangot, mely szerint nagy szükségünk van a nemzeti öntudat erősítésére, amelyet ez a tárlat is jól szolgál.

Rostás Zoltán főszervező Szász Lula Életem című művéből olvasott fel - zenei aláfestéssel kísért - részleteket. Az özvegy ezekben az elhunyt férjére mint meglehetősen befolyásolható személyre emlékezik. Ugyanakkor minden bizonnyal intuitív képességekkel is rendelkezett. Kettejük házassága az idegenek számára káosznak tűnhetett, míg nekik a jókedv és a harmónia letéteményese volt. Szász Endre túl komolyan vette életük minden percét. Az idézetek felolvasását követően örömét fejezte ki Rostás Zoltán, hogy Lula asszony tiszteletét tette Dombóváron, és hogy ez az életműből kiragadott gyűjtemény itt lehet. Az özvegyet olyan melegszívű emberként ismerte meg, aki mindent igyekszik megtenni azért, hogy az elhunyt férje, Bandi munkásságát minél többen megismerjék Magyarországon.

Tóth Gyula önkormányzati képviselőtől megtudtuk, hogy a művész hivatalos neve András Béla volt, mivel a honosításkor a keresztlevélen szereplő latin Andreas nevet Andrásként voltak csak hajlandók bejegyezni. Kiderült, hogy a képviselőt gyermekkori élményei fűzik Várdához, ahol egy kastélyban a művész végső otthonra talált, amelyet valószínűleg azért választotta az idős művész, mivel elég nagy parkot talált ott magának. A beszélőtől megtudtuk, a 2007 nyara eleji szívműtétjét követő mosdósi rehabilitációjának idején felajánlották neki, hogy költözzön át a művész számára halála előtt kialakított kórterembe. Több oka is volt arra a képviselőnek, hogy ezt ne fogadja el. Szász Endre nyughatatlan gyerek volt, akit csak a rajzolás kötött le. Öröklött hajlama volt, nem tehetsége a rajzoláshoz - ahogy magáról vélekedett a mester. A főiskolát nem fejezte be, mivel nem akart mestere árnyéka lenni. Példaképe nem volt, a külön világot teremtőket értékelte nagyra. Szász Endre többször kezdett újra mindent. Számára a pénz biztosította művészi szabadságát. Elvált feleségeire mindig mindenét ráhagyta, ránk pedig egy óriási kincset.

A nyolcvanévesen már nehezen mozgó Lula asszony örömét fejezte ki a sok mosolygós arc láttán, és egyben hitét, hogy Bandi látja mindezt. Elmondta, hogy kilenc év munkája látható a falakon. Amikor elvállalták a feladatot, a hollóházi gyár banki csődben volt, nekik viszont sikerült felvirágoztatniuk. Feleségként rá az a szerep hárult, hogy az éjszakai alkotómunka közben ébren tartsa férjét. A megjelentektől az özvegy azt kérte, hogy első szemlélőikként mosolyogjanak az alkotásokra, mivel azok élőlények és a megtekintésükkel a halálból hozták vissza őket. Lula asszony még elmondta, örül, hogy Rostás barátja kikönyörögte a képeket a hollóházi múzeumtól. Ő személy szerint mindig oda megy, ahol meg akarják ismerni azt a Szász Endrét, akiben sok volt a jóság, de kevés a boldogság. Köszöntője végén elérzékenyülten foglalt újra helyet az özvegy, hogy a megnyitót követően állja a könyvét dedikáltatni kívánók rohamát, valamint hogy kedves történeteivel kápráztassa el az őt körülállókat.

Szász Endre 1926. január 7-én született Csíkszeredában, Erdélyben. Gyermekkorának jelentős részét is itt töltötte, majd családjával együtt Kaposvárra költözött. Gimnáziumi tanulmányait Marosvásárhelyen fejezte be, és a háború után visszatért Magyarországra. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István és Barcsay Jenő voltak a mesterei. 1950-ben, koholt vádak alapján, fegyverrejtegetésért tízévi börtönre ítélték, de egy évvel később szabadulhatott.
Egy dekorációs műhelyben könyvillusztrációkat rajzolt, és később csak illusztrátorként tevékenykedett. A tollrajzok és rézkarcok után rátalált az egyéniségéhez, stílusához legjobban illő hidegtű-technikára. Tíz év alatt közel 600 kötetnyi irodalmi szöveghez készített illusztrációkat.
Élete legnagyobb sikerét azzal érte el, hogy Omar Khajjám magyarra fordított és a mester által illusztrált Rubájját című verseskötetét 1964-bena British Museum a világ harminc legszebb könyve közé választotta.
A hatvanas években a Filmgyárban dolgozott díszlettervező-dekoratőrként, és ekkor kezdett el festeni. Festményeivel gyorsan nagy sikereket ért el. 1971-től - rövidebb hazalátogatásaitól eltekintve - a 80-as évek elejéig Kanadában és az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Hazatérve egy újabb műfajban kamatoztatta tehetségét. A Hollóházi Porcelángyár étkészletei részére készített terveket. Néhány év múlva Sopronba költözött, majd a Somogy megyei Várdára, ahol végleges otthonra lelt, és 2000-től képzőművészeti táborokat rendezett fiataloknak. Több, kórházban átvészelt infarktus után, 2003. augusztus 18-án Mosdóson hunyt el.
Élete során számos kitüntetést kapott. 1965-ben Munkácsy-díjjal, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemérem tiszti keresztjével ismerték el munkásságát. Illusztrátori tevékenységéért Lipcsében két aranyérmet érdemelt ki. A számos hazai helyszínen túl többek között Amman, Berlin, Bécs, Helsinki, Los Angeles, Párizs, Montreal és San Francisco kiállítótermei adtak helyet kiállításainak.