Hírek
2015. November 26. 07:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Szabadlábon maradnak a TEK által robbanóanyagok miatt elfogott csoport tagjai
Szabadlábon védekezik az a négy ember, akit a hétvégén fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt.
A Fővárosi Törvényszék szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez.
Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.
Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy "kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal". Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető - hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre és - azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar - külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.
A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást "robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés" és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.
Hajdu János, a TEK főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedd este azt mondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig "bombalaborra" is bukkantak.
Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK előzőleg közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, elmondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.
Közölte: az egyik esetben egy gépkocsiban két embert fogtak el, akinél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is - tette hozzá.
Gasz Péter ügyész az MTI-nek szerdán elmondta: ezt a két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják őket.
Hajdu János az M1-en kedd este közölte: a másik esetben négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, és a gépkocsiban robbanóanyagot találtak. A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményében azt írta, hogy a fémtárgyakat (például tojásgránátokat) a gyanúsítottak egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg és gyűjtötték össze, azzal a céllal, hogy azokat lakásukra szállítsák.
Hajdu János az M1-en azt is elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy házkutatások során "bombalabort" találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek "emberélet kioltására maximálisan alkalmasak". Szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat "álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani". A TEK főigazgatója közölte: még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.
Hajdu János megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.