Hírek
2011. Augusztus 13. 19:09, szombat |
Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság
Saját anyját rabolta ki a visszaeső kurdi férfi
Bejelentés érkezett a Dombóvári Rendőrkapitányságra augusztus 4-én, hogy egy kurdi férfi bántalmazta a vele egy háztartásban élő édesanyját, mivel az nem volt hajlandó átadni neki a postástól átvett pénzküldeményét.
Miután az 58 éves asszony felszólításra sem volt hajlandó átadni a pénzt, a 38 éves büntetett előéletű fia megütötte. A nő pedig az ütés következtében elesett. Ezt kihasználva a fia kivette a pénzt a nő kezéből és azzal eltűnt otthonról.
Alig egy hónappal korábban könnyű testi sértés és készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés miatt indult ellene eljárás. A sértett nevére kiállított bankkártyát a férfinál tartott házkutatás során foglalták le, azzal a gyanú szerint jogtalanul vett fel kisebb összeget a férfi.
Míg akkor vétség miatt gyanúsították, mostani cselekménye már rablás bűntett megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.
Nem az augusztus 4-én bejelentett eset volt az első, hogy a férfi tettleg bántalmazta édesanyját. A nyomozás során beszerzett adatok és kihallgatott tanúk vallomása alapján az elkövető idén márciusi szabadlábra kerülése óta rendszeresen tett így, és tőle több alkalommal vett el kisebb-nagyobb összegeket. Ezen felül a kurdi férfi ellen nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás miatt is folyik nyomozás.
A fentiek alapján - mivel a feltételei fennálltak - a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Az ügyészség döntése értelmében a férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet.
A rablás büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő visszaélés és a könnyű testi sértés két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.