Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2011. Január 23. 17:57, vasárnap | Helyi
Forrás: TV2, www.nagyvagytv.hu

Nem lettek még nagyobbak a gárdonyisok

Nem lettek még nagyobbak a gárdonyisok

Amit a dombóvári SZOR Gárdonyi Általános Iskola csapata mostanra már rég tudott, azzal sajnos mi is szembesülhettünk ma délelőtt, ha megnéztük a TV2 Nagy Vagy! című családi-iskolai vetélkedősorozatának első elődöntőjét. A rossz hí

Aki csak péntek éjszaka nézte meg a tévéműsort a csatorna honlapján – ezzel így voltunk mi is –, és kíváncsi volt a versenyre, valószínűleg 10:50-kor kapcsolt a TV2-re. Nos, ezt rosszul tette, mivel addigra a második versenyszámon is túl voltak a csapatok. A neten elérhető műsorban pedig már 10:35 szerepelt kezdési időpontként.

Mindenesetre valami megérzés folytán mi 10:41-kor kapcsolódtunk be, és azt láttuk, hogy éppen állatot mentenek a versenyzők. A Dombóvár csak utolsó előttiként végzett itt, és 2 pontot gyűjtött. A Tojástörőben már körökkel jobban ment a gárdonyisoknak. Ebben a versenyszámban a Komló mögött másodikként végeztek és szereztek 4 pontot. Ekkor jött az első vizes feladat. Az úszásban erős szent orsolyásokban nem kellett csalódnunk: 7 pontot bekasszírozva lettek elsők a pénzérméknek a medence aljáról begyűjtésében. Közben megtudhattuk, hogy a sárgapólós dombóváriakhoz sorsolt celeb, Szabó Zsófi – akinél nem láttuk jelét annak, hogy lesérült volna ebben az elődöntőben – középfültő-gyulladása miatt nem ugrott vízbe. A szám után Kerényi Zsolt, a Gárdonyi igazgatója a műsort vezető Szabó Máté kérdésére elmondta, hogy kis iskola az övék és nagy hangsúlyt fektetnek a mindennapos testnevelésre.

A szintén vizes Rabszabadítóban is jól jött ki a lépés a dombóváriaknak: megcsípték a második helyet. Négy szám után a Komló mögött a második helyen álltak, ami biztatónak tűnt. A Fuvarosból viszont csak utolsó előttiként jöttek ki a dombóváriak, de a megszerzett plusz két ponttal még mindig a Komló mögött álltak a tabella élén.

A különdíjért menő mozzarella-készítős és –kóstolós játékban a jászapátiak szerezték meg a különdíjat. De sebaj, mivel ennek eredménye nem számított bele az összetett eredménybe.

Annál inkább a következő versenyszámé, amelyben festett labdákat kellett fehérbe borított kapura dobni, illetve ezeket kivédeni. Ismét a komlói és a dombóvári csapat végzett az első két helyen, és továbbra is vezették a tabellát. Viszont az általunk nyolcadiknak számolt Passzolj nevű játékban már megint csak negyedik lett a gárdonyis csapat, és csak újabb 3 pontot gyűjtött be.

Sajnos hiába teljesítettek profin és lettek a Diósjenő mögött másodikak az utolsó számban, a dupla pontot érő Rekeszmászóban, és szereztek 10 pontot a helyezésért, ez is kevés volt a döntőbejutást jelentő első két hely valamelyikének megszerzéséhez. Miért is? Sajnos a döntőt megelőző céllövészet miatt, ahol a dombóváriak utolsó párosának hölgytagjával valahogy nem működött együtt a játékpuska. Így itt csak a hátulról második hely járt nekik.

Összességében azért szépen helytálltak. Csak ne lett volna ez a fránya műanyagpuska-affér! Gratulálunk a Boros Rebeka, Falusi Roland, Farkas Péter, László Ádám, Makkos Gabi, Reizinger Attila, Reizinger Dóra, Reizingerné Rostás Andrea, Simon Levente összeállítású csapatnak!

Természetesen minden elismerést megérdemel a közeli Komló Város Önkormányzat Szilvási Általános Iskola pirosba öltözött gárdája is, akik Vincze Ottó csapatkapitány vezetésével megnyerték az elődöntőt. Velük együtt – egy szétlövés eredményeként – végül a diósjenőiek jutottak be a döntőbe.

A Nagy Vagy! első elődöntőjének végeredménye:

1. Komló 48 ponttal
2. Diósjenő 45 ponttal
3. Jászapáti 45 ponttal
4. Dombóvár 40 ponttal
5. Budakalász 36 ponttal
6. Budapest 31 ponttal

Aki kíváncsi a további fejleményekre, nézze meg január 30-án a második, február 6-án pedig a harmadik elődöntőt a TV2-n! A döntő első részét február 13-án, második részét február 20-án tűzi műsorra a csatorna.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi

35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán

Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.

2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi

Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron

A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.

2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi

Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen

A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.