Hírek
2024. Augusztus 27. 06:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV: nemsokára helyreállhat a forgalom a Keleti pályaudvaron
Várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a budapesti Keleti pályaudvaron, amely előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija
- jelentette be a MÁV vezérigazgatója.
Pafféri Zoltán a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón közölte: a balesetben senki nem sérült meg, jelenleg tart a baleseti elhárítás. Utána mérik fel a károkat, majd állapítják meg a baleset okát, ezt követően adják át a forgalomnak a pályaudvart.
A gyors baleseti elhárítás annak köszönhető, hogy daru helyett emelőkkel tették vissza a kocsikat a sínre, így nem kellett megbontani a pálya fölötti felsővezeték-rendszert - tette hozzá.
A baleset okát a rendőrség, a Közlekedésbiztonsági Szervezet és a MÁV Vasútbiztonsági Szervezete egyaránt vizsgálja - mondta.
Németh Réka, a MÁV pályaműködtetésért felelős vezérigazgató-helyettese azt közölte, hogy az elsődleges szemrevételezés szerint egy váltó egyik alkatrésze eltört. Ám azt nem tudják, hogy ez okozta a balesetet vagy a baleset nyomán tört el az alkatrész.
Hangsúlyozta, hogy a protokoll szerint az ilyen típusú váltókat havonta ellenőrzik, ennek a váltónak a legutóbbi ellenőrzése július 30-án volt. Ugyanakkor elrendelték a hasonló típusú váltók, több száz váltó soron kívüli ellenőrzését az egész országban.
Arról is szólt: eleinte nem volt biztos, hogy daru és a felsővezeték megbontása nélkül vissza tudják tenni a kocsikat a sínre, ám mintegy száz ember egész éjszaka tartó munkája és szaktudása nyomán megtalálták a megoldást.
Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a napi százezres utasforgalmú Keleti pályaudvarra három irányból - Hatvan és Szolnok felől, illetve a Dunántúlról - érkeznek a vonatok. A társaság vészhelyzeti forgatókönyve szerint a Hatvan felől érkezők Kőbánya-felsőig, a Szolnok felől érkezők Rákos állomásig, a dunántúli vonatok pedig Kelenföldig közlekedtek.
A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) történt megállapodás alapján a Keleti pályaudvar felé párhuzamosan közlekedő járatokon a BKK elfogadja a vonatjegyeket, ugyanakkor Kőbánya-felső és Rákos állomásra vonatpótló buszokat is indítanak. Továbbá a hatvani, illetve a szolnoki irányból közlekedő InterCity és feláras járatokon felármentességet rendeltek el - sorolta.
Pafféri Zoltán kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a nagyobb katasztrófát éppen azért sikerült elkerülni, mert a kérdéses szakaszon is óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás érvényes, így nemcsak a balesetet szenvedett vonat, de a mellette haladó szerelvények vezetői is kellő gyorsasággal tudtak reagálni a helyzetre.
Egyben cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a MÁV ötletszerűen vezet be sebességkorlátozásokat bizonyos vonalszakaszokon.
A korlátozásokat éppen azoknak a szigorú ellenőrzéseknek a nyomán vezetik be, amelyeket a nemzetközi protokoll szerint rendszeresen elvégeznek - mondta a MÁV vezérigazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.