Hírek
2012. Szeptember 19. 11:30, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság pere kezdődött Zalaegerszegen
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben való közreműködéssel vádolja a Zala Megyei Főügyészség azt az öt, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő embert, aki tavaly Bánokszentgyörgyön az utcán agyonverte egy falubelijét, amiért az kerékpárlopással gyanúsította meg őket.
A Zalaegerszegi Törvényszéken szerdán kezdődött perben az elsőrendű vádlott, a bűncselekmény idején még nem volt 17 éves. A vádirat szerint apjával és két náluk lakó rokonával együtt, az anyja hangos bíztatásával kísérve a nyílt utcán kitartóan bántalmazták a 48 éves férfit, aki a rámért ütések és rúgások miatt a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A vádirat ismertetése során elhangzott: tavaly november 3-án bánokszentgyörgyi otthonukban italozott az öt ember, de miután elfogyott az alkohol, a fiatalkorú vádlott és az egyik felnőtt rokona az italboltból hoztak utánpótlást.
A vendéglátóegységben fogyasztott alkoholt a későbbi áldozat, aki távozásakor vette észre, hogy az utcán hagyott, kölcsönkért kerékpárja eltűnt. Azt gyanította, hogy a korábban az italboltban járt haragosai vihették el, ezért a házukhoz ment, hogy számon kérje őket.
A férfi az anyával találkozott elsőként, összeszólalkoztak, amire kijött a házból a fiatalkorú fia, ő kezdte el bántalmazni, majd a házból a két felnőtt férfi és az apja is csatlakozott. Az utcán ütötték, rugdalták áldozatukat, miközben az anya hangosan arra biztatta őket, hogy üssék és öljék meg a már a földön fekvő embert.
A megtámadott férfi próbált elmenekülni, de csak egy közeli földút hídjáig ért el, ott folytatódott a bántalmazása, amibe azután a helyszínen bele is halt. A vádirat szerint több mint húsz, arc- és koponyacsonttörést eredményező ütés és rúgás, továbbá vérbefulladás okozta a halálát.
Az elsőrendű vádlott, a tavaly még általános iskolás fiatal a bírósági meghallgatásán elismerte a bűnösségét, de védeni próbálta apját és anyját, azt állítva, hogy ők nem vettek részt az ütlegelésben, ugyanakkor a harmadrendű vádlottra próbálta hárítani a felelősséget.
A négy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, az anyát az ebben való bűnrészességgel vádolja a Zala Megyei Főügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek
Vásároljon maketteket a NAV-tól
Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.
2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek
Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.
2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek
Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!
2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek
Egyre több vasutast ér atrocitás
Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.