Hírek
2011. Április 18. 21:01, hétfő | Helyi
Hasznosan töltötték a napot a nyugdíjas küldöttek Kaposszekcsőn
A helyi Közösségi Házban április 14-én tartották a kistérségi nyugdíjas klubok vezetőinek soron következő összejövetelét. A résztvevők előadásokat hallgathattak, elmondhatták örömeiket, bánataikat és terveiket, továbbá megosztha
Először Csapó Gyuláné Kaposszekcső polgármestere köszöntötte a vendégeket, és tartott egy kis faluismertetőt. Beszélt a helyi Orchidea Nyugdíjasklubnak a falu életében betöltött szerepéről, valamint az önkormányzati támogatásokról.
Ezután Szőcs Kálmánné, az Orchidea elnökenéhány tavaszi népszokással és azok eredetével ismertette meg a hallgatóságot.
Végül Szabóné Rambala Gabriella ismertette a többcélú kistérségi társulás programját, kitérve a nyugdíjas klubok tevékenysége összehangolásának fontosságára.
Ezután a küldöttek vették át a szót. Mindenki elmondta, mi történt az elmúlt találkozó óta, milyen terveik vannak a közeljövőre. Szóba kerültek örömök, gondok, és néhány jóhír is.
Ebéd után megtekintették a Közösségi Ház éppen aktuális kiállítását, beszélgettek, ötleteket, tippeket cseréltek a klubok programjairól is, de húsvéti receptek is szóba kerültek.
Jó hangulatban, egy hasznosan eltöltött nap emlékével indultak haza a vendégek.
A házigazdák által a találkozón készített fotók megtekinthetők a Szórakozó negyedben található képgalériánkban, amely a lenti képre kattintva megnyitható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.
2024. Szeptember 15. 16:24, vasárnap | Helyi
Felavatták Havasi János szobrát Kaposszekcsőn
Felavatták vasárnap Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságírónak egész alakos szobrát Kaposszekcsőn, ahol gyermekkorát töltötte.
2024. Szeptember 15. 08:55, vasárnap | Helyi
Mávinform: fakidőlés miatt késnek a vonatok
A Pápa-Csorna vonalon, valamint a Székesfehérvár-Komárom közötti S150-es vonatoknál késésekre kell számítani - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán vasárnap reggel.
2024. Szeptember 15. 08:53, vasárnap | Helyi
Megvannak az ötöslottó nyerőszámai
Várható főnyeremény 5,5 milliárd forint.