A vendégeket Varga-Stadler Gábor, a 2010-ben megalakult dombóvári horvát kisebbségi önkormányzat elnöke köszöntötte. Az eseményen a számos díszvendég mellett jelen volt Kristijan Kapovic, a Dombóvárral a nap során partneri viszonyra lépő horvátországi Vir polgármestere is.

Varga-Stadler Gábor elsőként Hepp Mihálynak, az Országos Horvát Önkormányzat elnökének adta át a szót. Ő elmondta, hogy Dombóvár általában kiesik a nemzetiségi horvátok látóköréből, és 10 éve még nem is gondolta volna, hogy horvát önkormányzat alakul itt, és ekkora aktivitással fognak bele a munkába. Kihangsúlyozta, hogy olyan emberre emlékeznek, aki a Monarchiában magyar és horvát érdekeket egyaránt képviselt.

Ezután Frankovics György, magyarországi horvát etnográfus ismertette Franjo Vlašić, azaz Vlašić Ferenc életrajzát. A nemesi családból származó Vlašić 1766. március 24-én született Dombóváron és 1840. május 16-án Zágrábban hunyt el. Azon horvátok leszármazottja, akik 1715-ben hagyták el Ogulin és Brinj térségét és találtak új otthonra Nagyhajmáson, Bikalon és Dombóváron. Elődei az itt tartózkodás 50 éve alatt jól megtanultak magyarul, de megőrizték horvát nyelvüket is. Ezen horvátok múltjának jelentős részét még nem fedte fel kutatás. Franjo Vlašićot egyre emelkedő katonai címei mellett, hadszíntéri érdemei elismeréseként a Mária Terézia rend vitézi keresztjével tüntetik ki. Ezzel örökös magyar báróság járt. Vezérezredessé lép elő 1824-ben, majd 1832-ben horvát bánná nevezik ki. Bánként támogatta a horvát újjászületést. Védelmezte a horvátok jogait, egyszerű életvitelével kivívta az emberek tiszteletét. Magyar függetlenségi érdekekért szállt síkra Erdélyben a bécsi udvar akaratának ellene menve. A több mint 50 csatában szerzett sebesülések jelentős szenvedést okoztak neki idős korában, végül pedig a halálához vezettek. A zágrábi Szent Katalin templomban van eltemetve.

A szólni kívánók sorában Ljiljana Pancirov, Horvátország pécsi főkonzulja következett. A főkonzul asszony először is a horvát nép üdvözletét tolmácsolta. Örömét fejezte ki, hogy horvát önkormányzat alakult Dombóváron, valamint reményét, hogy az beépül az országos vérkeringésbe. Mindenesetre a helyi horvát önkormányzat már tettekkel bizonyította létjogosultságát. A diplomata ezután Franjo Vlašić, Dombóvár nagy szülöttének életrajzából azokat az elemeket foglalta össze, amelyek miatt érdemes emlékezni a bánra. Kiemelte kétnyelvű identitását, katonai érdemeit, a horvát azonosságtudat érdekében tett cselekedeteit, morális kvalitásait, nemesi büszkeségét és személyes bátorságát.

Ha kíváncsi képgalériánkra, kérjük, kattintson az alábbi fotóra. Tudósításunk a kép után folytatódik.

A következőként köszöntő Patay Vilmos országgyűlési képviselő elsőként a magyar és a horvát nép évszázados közös sorsára utalt. Ahhoz hasonlította a megemlékezést, mint amikor a nagyszülők unokáiknak mesélnek a múltról megsárgult fotókat nézegetve. Kiemelte, hogy nemcsak egy családban fontos a példamutató személyekről megemlékezés, hanem a nemzet esetében is. Kifejtette, hogy szerencsés helyzetben van Dombóvár, hogy az itt élők elmélyíthetik a legújabb kori magyar-horvát barátságot. Zárásként az esemény politikai aktualitásairól szólt a képviselő. Utalt a Horvátországnak az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásainak eddig eredményeire. Kiemelte, hogy ezek lezárása az egyik kiemelt célja a magyar elnökségnek, továbbá beszélt a horvát csatlakozás jelentőségéről. Kifejezte reményét, hogy a magyart követő lengyel elnökség ideje alatt megtörténhet a csatlakozási szerződés aláírása. Végezetül pedig azt kívánta, hogy ez a táblaavatás helyben és regionálisan is tovább erősítse a barátságot, a gyökereiket kereső horvátok munkálkodjanak közös múltunk ápolásában, és a legyenek részesei a legújabb kori magyar-horvát barátság elmélyítésének.

A dombóvári önkormányzat nevében Kerényi Zsolt alpolgármester köszöntötte az ünneplőket. Kifejtette véleményét, mely szerint legalább annyira fontos egy település esetében, hogy láthatóan fejlődjön, mint hogy emléket állítson jeles embereknek. Ez a helyzet Vlašić bánnal kapcsolatban is. Elmondta, hogy örül annak, hogy a helytörténészek már keresik az élete felkutatásának lehetőségét. A város nevében megköszönte azoknak a szellemi és anyagi támogatását, akik tettek azért, hogy az emléktáblát felavathassák. Végül azt kívánta, hogy a tábla jelképezze a magyar-horvát barátságot, amit Dombóvár már eddig is több szállal ápolt.

A beszédeket követően Hepp Mihály és Varga-Stadler Gábor leleplezte le az emléktáblát, melyet ezt követően Rostás Jenő apát-plébános áldott meg.

Ekkor egy dallal a horvát küldöttséggel Dombóváron tartózkodó Klapa Vir dalmát zenekar következett, majd többen megkoszorúzták a felavatott emléktáblát. Közülük is elsőként a helyi horvát kisebbségi önkormányzat részéről Boros-Gyevi László és Marcsik Edit, majd Ljiljana Pancirov pécsi főkonzul és Katja Bakija konzul asszonyok, végül pedig az Országos Horvát Önkormányzatot képviselő Hepp Mihály és Holló József helyezett el egy-egy koszorút a táblánál.

Az ünnepség végén a megjelentek még néhány dalt hallgathattak meg a Klapa Vir előadásában.