Hírek
2021. Február 12. 13:42, péntek |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
90. születésnapján köszöntötték özv. Balipap Ferencnét
Február 10-én 90 éves lett özv. Balipap Ferencné
Családja a születésnapján köszöntötte, másnap pedig Pintér Szilárd polgármester, valamint Tóth Zoltán képviselő unokájánál látogatta meg és adta át Orbán Viktor miniszterelnök levelét egy virágcsokor kíséretében Terike néninek, aki 1931-ben Gyulaj-Szőlőhegyen a család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot.
1948-ban született Ferenc fia (akit a dombóváriak jól ismerhettek), 1952-ben pedig László, aki jelenleg Tolnán él. Férje halála után két évvel, 1979-ben költözött be Dombóvárra, s azóta is a Vörösmarty utcai házában él. Szerencsére nagyon jó szomszédai vannak, akik a mindennapokban segítenek neki, valamint egyik unokája is visszaköltözött nemrég a városba, akire szintúgy számíthat apróbb ügyei intézésében. Terike nénit sokan ismerhetik az egykori Marx utcai ebédlőből, ahol a konyhán dolgozott.
Korához képest jó egészségben van, szellemileg fitt, még mindig a saját főztjét szereti a legjobban. Hosszú életében sok öröme, de bánata is volt. Legszebb időszakának tartja, amikor az unokái kicsik voltak, és sokat vigyázott rájuk. Fia Laci, menye Klári, 5 unokája (Laci, Zsuzsa, Kinga, Zsófi, Juli) és 9 dédunokája (Csenge, Vanda, Bori, Rozi, Franci, Vivi, Gellért, Barna, Cili) főleg telefonon tartja vele a kapcsolatot, de ha tehetik meg is látogatják.
Jó egészséget és sok - sok örömet kívánunk neki, Isten éltesse sokáig!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.